Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Az ukrajnai konfliktus jelentős hatással van a magyar mezőgazdaságra: az állattenyésztőket a gabona és a napraforgómag drágulása, a takarmányozási költségek növekedése, a kőolaj- és földgázellátással kapcsolatos bizonytalanságok pedig a növénytermesztőket hozzák nehéz helyzetbe. Az exportpiac átrendeződése viszont új piacokat nyithat meg a hazai termelők számára, illetve az agráriumban komoly problémát jelentő munkaerőhiány akár enyhülhet a Magyarországon tartósan letelepedők munkavállalásával, közölte a K&H Bank kedden.
Tresó István, a K&H Bank agrárfejlesztési főosztályának vezetője a közleményben azt mondta, „az ukrán export kiesésével később a hazai agrárcégek jelentősen növelhetik piaci részesedésüket például Csehországban vagy Lengyelországban, ahol hangsúlyos szereplő volt keleti szomszédunk”. Hozzátette, a jelenlegi árfolyamok mellett az exportpiacok bővülése segítséget jelenthet azoknak a gazdáknak, akik euróban fizetnek alapanyagaikért.
A K&H Bank keddi közleménye arra is felhívja a figyelmet, hogy
A helyi forrásból származó beszerzések a külső tényezők miatt jelentkező kockázatot is ki tudják védeni.
A bank elemzése emlékeztet: a világ napraforgómagolaj- és napraforgótáp-exportjának négyötödét, búzakereskedelmének 29 százalékát, kukoricakereskedelmének pedig 20 százalékát adja Oroszország és Ukrajna. A konfliktus kirobbanása óta így előbbi két termény nagyjából 30 százalékkal, amíg a kukorica durván 10 százalékkal drágult. Ezzel az állattenyésztők takarmányozási költségei jelentősen megnőttek, különösen azzal, hogy az etetésre szintén gyakran használt szója ára is jó 40 százalékkal emelkedett egy év alatt.
A K&H kkv bizalmiindex-kutatás eredményei szerint a mezőgazdaságban rendre megjelenő
(MTI, címlap: MTI/Rosta Tibor)