Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Ráhúzta egy bringásra a kormányt egy teherautó-sofőr Marosvásárhelyen, majd mikor a kerékpáros ezt szóvá tette, még egyszer megtette ugyanezt.
Majdnem elgázolt egy biciklist Romániában, Marosvásárhelyen egy teherautó-sofőr, mire a bringás bemutatott neki. A sofőr ekkor megállt, a szóváltást követően viszont úgy hajtott el újfent a kerékpáros mellett, hogy megint ráhúzta a kormányt.
Olyan eset már Budapesten is történt, hogy egy BKV-busz vezetője elsodort egy kerékpárost. Ő akkor azonban azzal védekezett, hogy nem látta a biciklist.