A szellemíró (elfogult kritika)

2010. július 29. 13:27

A Szellemíró valóban komoly erkölcsi problémákat feszeget. Ám a legkevésbé sem úgy, nem csak úgy, ahogyan azt Polanski szerette volna.

2010. július 29. 13:27
„Polanski filmjének négyötödét izgalmas krimi, vállalható alakítások, nagyszerű fényképezés és kiváló zenei háttér teszi élvezetessé. A producerek azonban vélhetően konokul sürgették a gyártást: a rendező múltja alapján csupán ennek lehet betudható, hogy a színvonalas felvezetést rendkívül (már-már dühítően) olcsó végkifejlet zárja, melyet egyszerűségében még a jóval populárisabb ízlésű közönséghez szokott Dan Brown sem tenne magáévá szívesen. Mégsem ez a gond. 

A dramaturgia okozta csalódáson túl, a Szellemíró valóban komoly erkölcsi problémákat feszeget. Ám a legkevésbé sem úgy, nem csak úgy, ahogyan azt Polanski szerette volna. A rendező főhősét a napnál is világosabban állítja párhuzamba egy létező, ma is élő politikussal (ahogyan Blair, úgy a történet szerint Adam Lang is tíz éven át volt a szigetország munkáspárti miniszterelnöke, s ahogyan Blair, úgy ő is két háborúban, köztük az iraki konfliktusban vállalt aktív szerepet, kiváltva a nyilvánosság elsöprő tiltakozását, s ahogyan Blair, úgy ő is egykori külügyminiszterétől kapja a legélesebb politikai kritikát). A rendező részéről vállalt politikai hitvallás, amely eljátszik Blair esetleges hágai felelősségre vonásával, ugyan a legkevésbé sem eredeti, ám a politikai krimik normáin belül marad. A kísérlet azonban, mely egy volt miniszterelnököt, ma is aktív vezetőt egyrészt tudatos hazaárulónak, másrészt közvetlen gyilkosnak állít be, s mindezt egy szeriőz rendező szeriőz mozijában, messze kívül esik a jó ízlés, az elegáns művészi gesztusok határain - függetlenül attól, kedveltük-e Blairt, vagy sejtettünk-e nukleáris potenciált Szaddám Husszein palotáiban. Talán Biztos, hogy csak a kispolgári rosszindulat mondatja velünk, de Polanski mintha saját, '70-es években meglépett devianciáját kompenzálná, amikor valaki más, szinte azonos időben történt elhajlásáról fantáziál. Az ő gyarlósága azonban valóságos volt, és ez jelentős különbség.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
heima
2010. július 30. 01:14
a film középszar, de az a tengerparti ház nagyon ott van, egyszerűen gyönyörű
slomovicz
2010. július 29. 17:11
Láttam a filmet, és számomra az jött le, hogy megint egy koncepció a liberálisoktól- akik mindig tudják a tuttit. Itt- a lényeg van összefoglalva.: "Polanski mintha saját, '70-es években meglépett devianciáját kompenzálná, amikor valaki más, szinte azonos időben történt elhajlásáról fantáziál. Az ő gyarlósága azonban valóságos volt, és ez jelentős különbség.”
Shulc
2010. július 29. 15:32
Polanski a XX. század legnagyobb művésze. Megszokhattuk, hogy ilyen macskajancsik kritizálják Őt. Én például elélveztem a Kilencedik kapun, és sírtam A zongoristán, annyira jó filmek voltak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!