Kedves magyar barátaim

2011. október 12. 08:34

Mivel más lehetőségem nem maradt, ezúton kell visszautasítanom Dörner György esetleges felkérését.

2011. október 12. 08:34
Jiří Menzel
Színház.hu

„Kedves magyar barátaim,

szeretett Új Színház-i kollégáim!

Mély megdöbbenéssel vettem hírét, hogy az általam is tisztelt és elismert Márta István már nem áll a társulat élén.

Igazi szellemi alkotótársként tudtunk együtt dolgozni, s terveztük is, hogy a következő évadok valamelyikében, amint prágai elfoglaltságom engedi folytatjuk közös munkánkat.

Nem értem, mert nem érthetem, hogy történhetett meg, hogy egy ilyen jeles színházi szakembert minden indoklás nélkül leváltanak.

De legalább olyan mély megdöbbenést váltott ki belőlem az a hír is, hogy Dörner György, akivel sem igazgatói kinevezése előtt, sem jóval ezt megelőzően nem beszéltem, igazgatói pályázatában engem jelölt meg, mint egyik meghívott rendezőjét. Anélkül, hogy erre felkért volna, vagy egyáltalán megkeresett volna.

Mivel más lehetőségem nem maradt, ezúton kell visszautasítanom esetleges felkérését, amelyet a történtek tükrében már a jövőben sem tudnék elfogadni.

Tisztelettel és szomorú üdvözlettel,

Jiří Menzel”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 229 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marko11
2011. október 13. 11:28
Igen! Pl. Az Alföldivel szemben induló Balikó Tamás pályázatából "elveszett" 20 oldal. De ez nem zavarta a bírálókat, meg Balikó kifogásolása sem. Szóval, valóban, hagyjuk ezt a milyen a pályázata Dörnernek. Az is érdekes lenne, ha a 77 éves Csurka (évtizedes színházi múlttal) egy pályázat alapján kapna színházat. Igen. Nincs itt semmi szakmai probléma. (Volt! 98-ban, Márta kinevezésekor!) Csak politikai szarkeverés. Megpróbálnak a bolhából elefántot csinálni "egymillióan" (ha-ha!) a "sajtószabadságért", ill. a színházi monopóliumukért.
Ouroboros
2011. október 12. 16:17
Möhehe, ez azért újabb nagy égés „Döri”-nek. Gyakorlatilag ami nem politikai skizofrénia volt a pályázatban, az hazugság volt. Persze, peer pressure, meg határon átnyúló összeesküvés, mi? Lófaszt, emberek: szimpla, mezei jobber kamuzás, ami a mai Magyarországon elég a győzelemhez.
Ursa Maior
2011. október 12. 15:36
Én nem olvastam a pályázatot. Ezért számomra a kérdés az, hogy a pályázatban meghívott (TÉNY) szerepel, vagy meghívni szándékozott (TERV). Ha az utóbbi (TERV), akkor semmi probléma sincs. Ha TÉNYként szerepel, akkor vagy Dörner, vagy Menzel nem mond igazat (de ehhez nem kell feltétlenül hazugnak gondolni egyiküket sem, ez lehet félreértés - egy ilyen szituáció elképzelését mindenki fantáziájára bízok) . Ha nem egyértelműen szerepel, de páláyzat/TERV van a dokumentum címében, akkor sincs semmi probléma.
tóth mária
2011. október 12. 13:29
Ez is csak 1 a sok sz@r alak közül!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!