A Filmszemle sajtótájékoztatójának margójára

2012. február 04. 14:51

Tarr Bélának el kellene fogadnia, hogy Andy Vajna és a Nemzeti Filmalap idén nem szervezett Szemlét.

2012. február 04. 14:51
Pethő Réka
Campusonline
„Lássuk be, Vajnáék álláspontja is védhető. Ha valaki épp akkora adósságot törleszt, mint amit még az MMKA-nak sikerült felhalmoznia, az ne vállaljon pluszköltségeket. Különösen, ha nincs mit vetítenie. Az idei Szemle programjába nyolc nagyjátékfilm került, ebből  kettő nem biztos, hogy el fog készülni (illetve az egyik, A szarvassá vált fiú biztosan nem). Az Isztambulnak még nincs olyan jogi státusza, hogy nyilvánosan vetíteni lehessen, ezért az zártkörű vetítést kap. Marad tehát öt. Öt film köré egy Filmszemlét? (...)

Mindezzel együtt örülök, hogy megrendezik a Szemlét. Sajátos hangulata van, amikor minden filmszerető összegyűlik a moziban, és a nap végére csak kavarog a fejemben az a sok történet, amit láttam. De azzal, hogy idén is elmegyek a vetítésekre, nem szeretném kinyilvánítani, hogy a Vajna-rendszer ellen vagyok. Mert nem vagyok ellene. Márpedig Pálfi György tüntetésnek nevezte  ez a Filmszemlét – én pedig nem tüntetni megyek, hanem filmet nézni.

Ha a Filmművész Szövetség szervezett egy Filmszemlét a magyar filmért, akkor azt érte szervezze, és ne valami más ellen. Fogjuk már fel, hogy a filmszakma is úgy működik, mint minden más terület: képviselhetünk ellentétes nézőpontokat, de ettől még nem egymás ellen dolgozunk. Tarr Bélának el kellene fogadnia, hogy Andy Vajna és a Nemzeti Filmalap idén nem szervezett Szemlét, és – ahogy meg is tette – neki, mint a Filmművész Szövetség elnökének meg kell szerveznie magától. Hogy ehhez hogyan szerez szponzorokat, vagy hogy nem, az rá van bízva. Mondja el, hogy szereti és támogatja a magyar filmet – és képviselje is ezt, ne mást.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lionheart
2012. február 05. 12:13
Kiallnek en a magyar fil mellett, ha erdemes lenne. Viszont az utobbi tizenot evben egy kezemen meg tudnam szamolni azoknak a magyar filmeknek a szamat, amire erdemes volt beulnom. Majd ha szinvonalas, nemzetkozi mercet meguto filmeket (muvesz filmet es kozonsegfilmet egyarant) csinalnak Magyarorszagon, akkor azt mondom, hogy jogos a siras. De ezert a mely szarert, ami van, nem erdemes kiallni sehova. Inkabb megiszom otthon egy sort.
gereb6
2012. február 04. 21:05
Ha 1848-ban Petőfi ilyen ügyetlenül írja meg a Nemzeti dalt, akkor a Nemzeti Múzeumnál hangosan kiröhögték volna. Vannak ügyek, amikor az alkotó nem ronthat Ezt az INDEX írja A Magyarország 2011 című filmről.
Öreg
2012. február 04. 21:03
Mindenesetre, amig nem deritik ki, ki mennyi adőságért felel, ne termeljünk új adóságot, mert a régit törleszteni kell. Magam részéről -egy-két filmtől eltekintve - sajnálom ezt az óriási terhet, mert a filmek nem érték meg!
Dr. Táskás Tóni
2012. február 04. 20:59
Mi a faszomat keres kormánybiztosként Mo-on ez a kurvapecér amerikás magyar teljhatalommal? Havi 2 millát és annak járadékait- kocsi, sofőr.. De előtte még megvette az egyik casinóban lévő tulajdon részét a Szerencsejáték zrt. Nem bagóért, hanem jó pénzért. Hazajött élősködni ez a vén köcsög .Még magyarul sem tud ez a jönni amerika, menni amerika kurvapecér.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!