Hány Dr. Schmitt van?

2012. március 31. 12:11

Az agyontárgyalt politikai botránynál fontosabb, közérdekűbb kérdés, hogy vajon hányan lettek ugyanígy doktorok?

2012. március 31. 12:11
Kardos Gábor

„Miközben szinte mindenki erről beszél, szóba se kerül az ügy néhány valóban közérdekű összefüggése és következménye, ami jóval túlmutat a bulvárhíren és a tömeghisztérián. Érdemes talán kitérni arra is, vajon tényleg azért nem alkalmas egy adott személy a köztársasági elnöki  posztra, mert necces volt a doktorija, mintha nem az volna a fő probléma, hogy szinte most először nem viselkedik bábként, amikor védi a pozícióját… Mégsem kéne leragadnunk ennél a kérdéskörnél, mely a hisztéria homlokterében áll. Valójában az agyontárgyalt politikai botránynál fontosabb, közérdekűbb  kérdés, hogy vajon hányan lettek ugyanígy doktorok? Érdekes ebből a szempontból elolvasni a plágiumügyet kivizsgáló szakbizottság véleményét, mely szerint: »A dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, holott annak feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna, hogy képezze«. Mi több: »A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt  hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak«.


A bizottság szerint a doktori eljárás ugyanakkor - hiányosságokkal ugyan, de formailag megfelelt az egyetem gyakorlatának. Még ha túl is tesszük magunkat az egyetemi szakbizottság megfogalmazásának magyartalanságán („hibát  vétett”), azon azért nem illett volna a sajtónak és a közfelháborodásnak átsiklani, hogy a jelentés –talán az elnök felmentésének szándékával- de  nagyon is valós problémát tár fel és teljes joggal vádolja az egyetemek  általános gyakorlatát. Hetente szakdolgozatok és doktori disszertációk  ezrei készülnek hasonló szellemben: önálló gondolatok nélkül, a szakirodalomból összeollózva. Dolgozata végén az inkriminált Schmitt Pál  is megadta forrásait (így a plágiumvád necces marad) és – valljuk be férfiasan - sovány vigasz, merőben formális különbség, ha valaki kiteszi az idézőjeleket és minden esetben megadja a forrást lábjegyzetben, mert attól még tartalmilag plágium lehet az egész »tudományos munka«, ha kizárólag a szakirodalom összeollózásából áll. Mára már formai elvárássá fajult a legtöbb egyetem gyakorlatában, hogy ne önálló gondolatokat fejtsenek ki a jelöltek, hanem profin kérődzzék vissza az éppen legelfogadottabb szaktekintélyek munkáit. Vajon mikor óhajtunk  szembenézni ezzel, ha még a Schmitt-doktori ügye sem elég erre? Persze nem új jelenségről van szó, Kierkegaard már a XIX. század közepén általános egyetemi gyakorlat szolgai követőiként gúnyolja azokat, akik tizenkét könyvből összeollóznak egy tizenharmadikat.

Meddig akarjuk még folytatni az egyetemi tudás és a kutatás nivellálását, melynek következtében a doktori cím már nem jár olyan általános műveltséggel sem (vö: »hibát vét«), mint egy-két nemzedékkel korábban akár a gimnáziumi végzettség, a szakbarbárságról nem is beszélve. A jogegyenlőség elve alapján az egyetlen korrekt eljárás az lenne, ha most minden egyetem összes doktori fokozatát felülvizsgálnák és szépen visszavonnák a doktori címet minden összeollózott disszertáció esetében. Ha lenne elég bátorság az egyetemi vezetőkben, akkor nemcsak formailag vizsgálnák felül a disszertációkat, hanem tartalmilag is, bár ebben az esetben elképzelhető, hogy a doktori címek elsöprő többségét vissza kellene vonni. Akár fogadni is lehetne az eredményre, én 95%-ra  tippelek. Na akkor valóban végére járhatnának az ügynek és valóban helyreállíthatnák az egyetemek, illetve a doktori cím becsületét. Addig azonban a lényeget tekintve ők sem kevésbé nevetségesek és botrányosak, mint a mostani tömeghisztéria tárgyát képező Dr. Schmitt.”

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kardosg
2012. április 02. 14:01
P.S.: Schmitt mai lemondása után vált igazán aktuálissá a cikk, mert most figyeljük csak meg, milyen gyorsan fog mindenki úgy tenni, mintha ezzel minden megoldódott volna és mehet a szokásos doktori plagizálás tovább... Pedig a SOTE rektornak lemondása nem azt jelenti, hogy csak Schmittel lenne probléma.
kardosg
2012. április 02. 13:45
Nem tudtam, hogy megjelent. Eredetileg nem közlési szándékkal küldtem el az egyik szerkesztőnek... Érdekes, hogy a kommentek alapján milyen kevés embernek sikerül különválasztani a cikkben tárgyalt kérdést az aktuális médiahisztériától. Pedig a cikk kifejezetten utal arra, hogy szó sincs itt az elnök legitimitásának valamiféle áttételes igazolásáról vagy diverzióról, csupán arról, hogy az ügy kapcsán "véletlenül" a legmagasabb szinten is elismerték egyetemi vezetők, hogy mi az általános gyakorlat mindmáig (és nemcsak Magyarországon!) a doktorikkal kapcsolatban. Illúzió, hogy Oxfordban vagy a Sorbonne-on egészen más lenne a helyzet (én az utóbbin szereztem doktori címet). Kierkegaard kora legnagyobb német egyetemeiről írta azt, amire utaltam. A dolog hátterében az ún. információs társadalom áll, mely a hivatalos kultúrpolitikában a fő cél, pedig az így fetisizált "információ" nem más mint a tudás adatokká nivellálása, a minőségi vonatkozások mennyiséggé degradálása, ld statisztikai módszerek és tesztrendszer az értékelésben, kreditrendszer, stb. Az ún. bolognai rendszer lényege a középkoron át kb 68-ig megőrzött egyetemi autonómia, a szellemi függetlenség és a közt szolgáló konstruktív tudás manipulatív, hatalmár felszámolása. A multik társadalmában igénytelen tömegre van szükség az egyetemeken is (sőt: főleg ott), mert csak ilyeneknek lehet eladni a globalizált tömegtermékeket, legyen az étel, iparcikk vagy "kultúrtermék", netán sajtóhír, illetve a politikai kommunikáció terméke (mint pl a Schmitt-ügy). Talán nemcsak én nem vagyok vevő ezekre a tömegtermékekre, de a trend jól látszik az universitas likvidálásában.
kukagyerek
2012. április 01. 09:01
"Az agyontárgyalt politikai botránynál fontosabb, közérdekűbb kérdés, hogy vajon hányan lettek ugyanígy doktorok?" ---------- Bizony, bizony! Lehet, hogy azok közül, akik most a leghangosabban vonyítanak, szintén így szerezték a diplomájukat, vagy a doktorátusukat. Vagy, ha ők nem, akkor a szüleik. Az lenne a korrekt lépése a hatalomnak, hogy akkor most már, visszamenőlegesen mindenkit megfosztaná az ebül szerzett "érdemektől". Maradna is meg nem is "doktor" az országban!
kjkj945
2012. március 31. 17:18
Annyi ingerem van, hogy azt sem tudom hányingerem van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!