Afromagyarok

2014. március 16. 11:53

Ha producer lennék és időutazó, Rejtő Jenővel íratnám a forgatókönyvet, és Tarantino rendezné. Magát a bestsellert Zuschlag János már megíratta, az alapok szilárdak.

2014. március 16. 11:53
Hegyi Zoltán
MNO

„Cusi elszabadult, könyvet íratott magáról, a szereplők szépen ölik egymást, és jönnek az afromagyarok. Figyelem, felnőtt-tartalom már megint (18+).

Gyönyörű történet ez, ha producer lennék és időutazó, Rejtő Jenővel íratnám a forgatókönyvet, és Tarantino rendezné. Magát a bestsellert Zuschlag János már megíratta, az alapok szilárdak. Addig is, íme néhány jelenet.
 
Történetünk kezdetén a fiatal főhős az Andrássy úton toporog fázósan, majd hirtelen zsidózik egy jóízűt. Majd máris egy belső, a helyszín a sportminisztérium, megismerjük a munkáját, a főnökeit. A nagyfőnök éppen üvölt, mint a fába szorult féreg. (...)
 
Az egyik jelenetben Cusi így panaszkodik zárkatársának: »Ezt nem érti Feri, hogy ez egy pénzből és erőből működtetett rendszer. Én elmondtam, hogy bele fog ebbe bukni, ha ebbe bele akar nyúlkálni. Azt mondta, hogy nem, én tévedek. Mondtam, jó, Feri majd meglátjuk négy év múlva. Tényleg az a baj, úgy érzem, hogy a Ferinek üldözési… vagy küldetéstudata van. És ez betegség. Ezt nagyon súlyos betegségnek tekintem. Tényleg azt hiszi, hogy mindenki más hülye, korrupt, disznó, állat rajta kívül. Tényleg felb.sz.m rajta az agyamat, tehát azon, hogy érted, hogy gyakorlatilag mindent rám akar kenni. És még meg voltak sértődve, hogy védekezek és alkudni akarok. Én meg nem is értettem, én a Ferinek elmondtam, hogy b...d meg, neked négymilliárdod volt. Én csak ötvenmillát kérek, és itt sem vagyok. Na és? – ahogy a Gyula mondta annak idején. Talán sok? Paksról naponta jön ki ennyi, aztán megy bele abba a régi szar mackóba, ami körül feszt megy a tolongás.«”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wagner Hopkins
2014. március 18. 03:01
„Én lenni diplomata” Kirgízia diplomatájaként távozott, gyanúsítottként térhet majd haza Kulcsár Attila. Április óta az immár egy éve a Kirgízia tiszteletbeli konzuljaként (is) tevékenykedő Erdős Endre Mercedesét használhatta, azzal hagyta el az országot is; az autó sorsa ismeretlen. Tavaly októberig ráadásul Libéria Budapesten működő tiszteletbeli konzulja - az ugyancsak kuncsaft Nagy Károly - által kiállított gépkocsivezetői igazolása is volt. A diplomaták azzal indokolták alkalmazását, hogy befektetési tanácsadóként és a bank uniós kapcsolatokért felelős ügyvezetőjeként segítette Libéria, illetve Kirgízia üzleti kapcsolatait. A lapunknak megküldött lista számos érdekes nevet tartalmaz: Várszegi Gábor, a Fotex Rt. elnöke például Grenada tiszteletbeli főkonzulja; kérdésünkre munkatársa nem kívánt nyilatkozni arról, hogy pontosan milyen módon képviseli a távoli országot. http://www.gsoma.hu/palyamuvek/2004/en_lenni_diplomata.html
Wagner Hopkins
2014. március 16. 17:42
A Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségeinek Szövetsége fel is kapta a vizet, hogy hogyan merik "állovagrendnek" minősíteni őket: "A Rendi Állam Külügyminisztériuma értetlenségének ad hangot a magyar külügyi közlemény kapcsán (...) és a leghatározottabban visszautasítja. A Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége Kormánya egy a Magyar Állammal közel azonos mértékű történelmi múltra visszatekintő rendet képvisel, amely nem egyesületi, hanem történelmi és modern kori bíróságok által megerősített jogi és nemzetközi jogi alapon létezik. A Rendi Állam más országoktól eltérően a Magyar Köztársasággal nem tart fenn diplomáciai kapcsolatot, ez a tény azonban nem lehet eredője egy állovagrenddé történő minősítésnek." A területen kívüli államként fellépő társaság kormányfőjének a nemesi címet is használó Popper György mondja magát. A Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem végzett "gróf" karrierjét a Minisztertanács protokollfőnökeként kezdte, de ült a magyar karateszövetség vezetői székében is, s máig a Nemzetközi Testőr- és Biztonsági Szolgálatok Szövetségének elnöke. A rend kormányában olyan kiválóságok kaptak helyet, mint Elek István monacói tiszteletbeli főkonzul, Pintér József vállalkozó, Fodros István, a Diplomata Magazin igazgató-főszerkesztője, Kovács József operetténekes és Oszter Sándor színész, illetve Danielisz Béla, az MSZP fővárosi politikusa. A rend tagjai között találjuk Bárándy Gergely országgyűlési képviselőt, ifj. Lasz Györgyöt, az In-Kal Security vezetőjét, a Tisztelet Társaságából ismert Schmuck Andort és Schobert Norbert fitneszgurut. A társaságban megfér egymás mellett Lipp László katolikus pap, B. Juhász Levente református püspök és Lazarovits Ernő rabbi, de helyet szorítottak a magát I. Ankh néven emlegető Nagy Jánosnak, egy budai garzonból irányított egyiptomi csodavallás főpapjának is. http://vastagbor.blog.hu/2008/09/22/allovagrendek_csalas
Wagner Hopkins
2014. március 16. 17:35
A Centrum Parkoló Kft. irodája egyúttal a Közép-Afrikai Köztársaság európai nagykövetsége is. http://vastagbor.blog.hu/2010/03/26/o_mesebeli_kozep_afrika_1
öszödibeszéd
2014. március 16. 16:16
Olvastam a cikket az MNO.hu-n. Nagyon szellemes. És a kép "Simonról" mint afromagyarról :-)!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!