Lehet fogást találni Andy Vajnán?

2014. szeptember 12. 11:06

Mondható-e minden részletében jól működőnek az a filmfinanszírozási rendszer, amelyben Pálfi György tétlenségre van kárhoztatva vagy Hajdu Szabolcs nem látja a jövőjét?

2014. szeptember 12. 11:06
Lukácsy György
Válasz.hu

„A Vajna-érában elkészült filmekkel is legfeljebb a konzervatív nézőknek akadt gondjuk. A bulvárfilmek (Megdönteni Hajnal Tímeát, Coming out) vagy mondjuk az Isteni műszak létrehozásához aligha volt szükség a 2012-ben levezényelt filmes rendszerváltásra. Ahogy az is érthetetlen gesztus, hogy Vajna kivonult Vidnyánszky Attila készülő filmjének (Szarvassá változott fiú) vetítéséről.

Eddig nagyjából ezek voltak az Andy Vajna vezette filmalappal szembeni legfőbb támadási felületek. Az első érdemi polémiát a Toldi-filmterve miatt a filmalappal küzdő Pálfi György robbantotta ki. (Szintén érvelő, tényszerű megszólalásával.) A vs.hu Hajdu Szabolcs rendezővel készült interjúja annyiban jelent újdonságot, hogy a megszokott mantrákat mellőzve életszerűen és nem ideologikusan kritizálja a filmalapot. Hiába keressük a szokásos »ütős beszólásokat«, helyettük szinte szürke megjegyzéseket, és pontosan megfogalmazott kérdéseket találunk az interjúban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2015. december 19. 10:35
A Vajna előtti szisztémában sok milliárdos adósságot halmoztak fel a döntéshozók, hogy etethessék a csókosokat. Akkor sem volt több jó film, mint manapság. Vajnáról nem hiszem, hogy rászorulna arra, hogy a filmes pénzekből lopjon, mint az elődök (apropó: hol tart a producer Koltai gyerek sikkasztási ügye? Az is az előző érában garázdálkodott).
péterx
2015. július 31. 22:28
1. "Minden részletében jól működő" szisztéma nincs , mert totálisan zárt rendszer nem létezik , tehát a környezet is befolyásol / nem csak pozitíve /. 2. Nem világos , miért éppen az említett / egyébként neves / alkotók lennének a "lakmuszpapír" , vagyis , a rendszer jó működésének kritériuma ? 3. Minden értelmes kritika-dialógus-"kibeszélés" híve vagyok , mert sok jelentős alkotó szempontjait monologizálva aligha lehet optimumra hozni .
stüszivadász
2015. február 15. 00:30
1.a forgatókönyvek elemzésénél,a megbeszéléseken megfigyelő van jelen,aki rögzíti az elhangzottakat. 2.a forgatókönyv fejlesztők -és a pénzbeli hozzájárulást megítélők KÉT KÜLÖN csoport! 3. NEM politikai alapon történt a csoportok tagjainak kiválasztása,hanem kizárólag SZAKMAI szempontból(utána lehet nézni!) 4.Tarr,a szeszkazán,a nézhetetlen filmjeire milliárdokat vett fel,többnyire a torkán eresztette le. 5.SEMMI KÖZÖM Vajnához,de az az ember többet elért a szakmában-idegen országban,a semmiből küzdötte fel magát- mint ezek az itthoni hőzöngő "művészek". 6.Hajdu Szabolcs is a markát tartotta a pénzért,majd amikor megkapta,elkezdett köpködni.
koronaszepe
2015. február 15. 00:30
Tűpontos megfogalmazás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!