Volt szerencsém látni Lukácsy György filmjét, az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című alkotást
Nem az 56 utáni megtorlós-vérengzős kor volt ez, hanem már az a Magyarország, melyhez a mai közelebb van, mint az 56 utáni vérengzős.
Még nem láttam a keresztény-nemzeti kultúrpolitika és az Egyesült Államokból importált, ízléstelenségért felelős kormányzati krőzus legutóbbi nagy dobását, a Dumapárbajt, de máris rettegek a pofátlanság mértékétől.
„Kifordul a belem a magyar közönségfilmtől. Az uram-bátyám Magyarországon Andy Vajna olyan önkényesen és rossz ízléssel osztogatja a közpénzt, mintha legalábbis maga lopta volna, nem pedig a NAV. Még nem láttam a keresztény-nemzeti kultúrpolitika és az Egyesült Államokból importált, ízléstelenségért felelős kormányzati krőzus legutóbbi nagy dobását, a Dumapárbajt, de máris rettegek a pofátlanság mértékétől, melynek révén újabb kétszázhatvanmillióval húzták le az adófizetőket, a mozijegy áráról, és az abba foglalt, világrekordot jelentő huszonhét százalékos áfáról, na meg az ezzel járó kissádámságról nem is szólva.
Ha a kommentfalon lesz csak egyetlen ember, aki azt állítja, hogy a film meghaladja a tenyérbemászóan irritáló OTP-s stand-up kampány színvonalát, és legalább annyira szórakoztató, mint az alábbi, pár óra alatt, adóforintok felhasználása nélkül összedobott, de a hazai színpadi komédiázás nyomorúságára kiválóan reflektáló videó, akkor ígérem, hogy erőt veszek magamon, szembenézek a démonokkal, és mint Dante a Pokolba, úgy fogok besétálni egy sötét moziterembe a Dumapárbajra, aztán lesz, ami lesz. Azt mindenesetre előrebocsátom, hogy amelyik rohadék troll hazudni mer, az a túlvilágon Andy Vajna cellatársa lesz.”