Nagyon súlyos ez a világjárvány – de létünkben nem fenyeget

2020. március 24. 09:47

A legfontosabb, ami a világjárvány haszna, egy figyelmeztetés: nincs értékesebb a közösséghez tartozásnál.

2020. március 24. 09:47
Frank Füredi
Frank Füredi
Látószög

„Szerencsére az athéniak reagálása kivételnek számít: a legtöbb közösség egészen másképpen reagál a katasztrófákra. A 19. és a 20. század tömegszerencsétlenségeiről végzett kutatások többnyire azt hangsúlyozzák, milyen magas szintű szolidaritásra képesek a közösségek, ha rájuk szakad a baj. Sok beszámoló tanúsítja, hogy aránylag ritka a pánik, annál inkább sokasodnak a szolidaritás megnyilvánulásai. Sigmund Freud olyan alkalomnak tekintette a katasztrófákat, amelyek esetében az emberi magatartást a szolidaritás és az önzetlenség szelleme hatja át. »Az emberiség jóleső érzéssel és lelkesedéssel tölti el a megfigyelőt, valahányszor valamilyen elemi csapás közben megfeledkezik a civilizációjára jellemző minden ellenségeskedésről, a belső nehézségekről, a kölcsönös haragról, és összefog a nagy közös feladat érdekében, hogy a természet nyomasztó túlerejével szemben is gondoskodjék fennmaradásáról« – írja Freud.

A második világháború utáni kutatók többnyire egyetértettek Freud értékelésével, és megállapításaik élesen szembemennek az úgynevezett »katasztrófa-mitológiával«. A hollywoodi katasztrófafilmek terjesztette mitológiák ugyanis azt a benyomást keltik, mintha az emberek a baj kirobbanásakor azonnal pánikba esnének és elszaporodna közöttük a közösségellenes magatartás. A katasztrófa-mitológia egy másik állítása úgy szól,  hogy »a szerencsétlenség nyomán tömegessé válik a fosztogatás, az áldozatok sokkhatás alá kerülnek, így külső reagáló szervezetekkel kerülnek függő viszonyba; a kiürítési utasítások nyomán tömeges menekülés következik; a közösségi menedékhelyeket egyhamar szédült és zavart lelkiállapotban lévő túlélők töltik meg; elharapózik  az árdrágítás, végül pedig hadiállapotot kell bevezetni, különben nem lehet úrrá lenni az általános széthulláson.«

A nagy katasztrófák története arra vall továbbá, hogy a szerencsétlenség elmúltával a közösség élete nem tér vissza a régi kerékvágásba. Ideje tehát elkezdeni a gondolkodást és a tervezést azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a koronavírus után. Nem kell disztópiákban gondolkodni. A tapasztalat azt sugallja, hogyha mozgósítjuk képzelőerőket és kreativitásunkat, akkor elérhetjük, hogy az új világ a régi javított kiadása legyen. Igaz, a katasztrófák félelmetesen nagy romboló erőt mutatnak fel, az emberiség azonban gyakran egyenesen a maga javára tudta fordítani egyiket-másikat. A természeti katasztrófáktól való félelmünk nem egyszer megsokszorozta találékonyságunkat. Az 1755-ös lisszaboni földrengés nyomán vonták be a tudományt a városépítészetbe. A Hollandiát sújtó iszonyatos 1953-as áradás nyomán a hollandok olyan eredeti gátrendszert építettek ki, amelynek azóta is csodájára jár a világ. A társadalmi reformok is gyakran egy-egy katasztrófa nyomán kerülnek napirendre. Angliában akkor vált elvárássá a munkakörülmények javítása, amikor a 19. századi Manchester textilgyárain fertőző láz söpört végig és egy alkalmazott belehalt. Az Egyesült Államokban az 1871-es chicagói tűzvész nyomán vezették be a várostervezést. Az 1909-ben az Illinois állambeli Cherry városka szénbányájában 259 bányász életét követelő metánrobbanás nyomán új egészségügyi és biztonsági törvényeket hoztak. A Titanic katasztrófája után pedig szigorúbb előírások ügyeltek az utasok biztonságára, és a tengeri utazás azóta sokkal kevésbé veszélyes.

Miért ne ösztönözhetné az emberiséget a koronavírus-járvány is izgalmas újításokra az egészségügyben és a gyógyszergyártásban? De a legfontosabb, amit hasznunkra fordíthatunk e szörnyű világjárványból, az egy figyelmeztetés: nincs semmi értékesebb az életünkben, mint hogy egy közösséghez tartozunk. A katasztrófák kutatóinak tanulmányaiból levonható legfontosabb következtetés az, hogy a tartalmas közösségi élet, amely előmozdítja a szolidaritást, segíthet a minimumra szorítani a ragályok és a világjárványok roncsoló hatását.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo
2020. március 25. 12:42
A chicagoi tűzvésznek volt egy másik, máig ható következménye. Azután egységesítették a tűzoltó eszközök méreteit, világszerte. Mert hiába mentek tűzoltók más városokból oda segíteni, nem tudtak rácsatlakozni a helyi vízhálózatra és használni egymás pumpáit.
Vakfolt
2020. március 25. 08:22
"A nagy katasztrófák története arra vall továbbá, hogy a szerencsétlenség elmúltával a közösség élete nem tér vissza a régi kerékvágásba." Igen, már látszik, hogy a hazaárulóink is újfajta módokat találtak, már nem Brüsszelbe szervezik ki a kis mocskos játszmáikat. Ja nem. Maradt minden a régiben. Lehet, hogy a közösségük egy másik és azért van ez? https://mandiner.hu/cikk/20200324_levelet_irt_az_europa_tanacs_fotitkara_orban_viktornak
panyigai péter
2020. március 24. 20:48
Az athéniak természetesen nem a járványtól való félelmükben zsúfolódtak be a városba, hanem mert a vidéket megszállta a náluk erősebb spártai hadsereg. Olyan embereket sztárolnak, akik nem érzik fontosnak egy adott témában még csak tájékozottnak sem lenni ahhoz, hogy beszéljenek róla.
egyvilág
2020. március 24. 13:51
Egy elég alapos, pártsemleges elemzése a vírus helyzetnek, illetve annak gazdasági és klímaügyi konzekvenciáinak: https://www.egyvilag.hu/index.shtml#uzenet (Az Indexnek mindenesetre nem kellett - vajon miért?)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!