Hosszan lopakodó érzékenyítés

„Azért tekintettem vissza a Lázár Ervin-féle mesékig, hogy rámutassak, hogy az alkotót, de még az olvasót is milyen könnyen lépre csalja a nagyot akarás poétikája. A kevélység-kórság okozza, hogy valaki akkor is ír valamit, ha éppen nincsen igazán jó ötlete – variál, megfordít stb., de nem lesz belőle semmi érvényes, csak zavar, illetve ezen a vonalon haladva: káosz. Tehát ne tévesszen meg senkit, hogy valaki viccesnek találja a hétfejű tündért és a fába szorult féreg ki nem mentését. Ők azok a gyerekek, akik épp elérték a fejlődésük műveleti szakaszát, és épp szórakoztatni kezdi őket egy-egy szokatlan, bár öncélú képzettársítás. De ide tartoznak azok a felnőttek is, akik bizonyos szempontból megrekedtek a fejlődésük »konkrét« műveleti szakaszában; még mindig viccesnek találják a képtelen alakzatot, és még nem képesek rá (sőt, már nem is lesznek), hogy az egész öncélúságát, romboló voltát felismerjék.

Léteznek tehát ilyen hasznos idióta írók és olvasók, akiket a konzumidiótákat kitermelő gazdasági háttérhatalom fel tud használni saját céljaira. Akik még vagy már nem értek el a formális műveletek szakaszába, illetve a kritikai reflexiónak egy szintjére, vagyis az arányosság és a fokozatosság józan paraszti ésszel is belátható állapotába, azokkal bármi elfogadtatható, még az is, ami a saját érdekükkel szemben áll. Például az az elképzelés, hogy a gyerekek szexuális nevelését már az óvodában el kell kezdeni – és hogy az LMBTQ-s példákkal való türelemre-toleranciára nevelés valami jóra visz. A butítás és az érzékenyítés már rég folyik, és mint a filmek esetén az Oscar-jelölés szabályainak kihirdetésével, a romboló propaganda a mesekönyvpiacon is szintet lépett. Ugrott.”