A közszolgálati tévében láthattuk a Pozsonyi csata című filmet

2020. december 23. 10:31

A liberálisok hörögnek a film miatt, mi viszont hálásak vagyunk a Magyarságkutató Intézetnek.

2020. december 23. 10:31
Honfoglalás 2000 Egyesület
MTI-OS

„A közszolgálati tévében láthattuk a Pozsonyi csata című filmet, melynek bemutatása hatalmas csatazajt váltott ki a liberális táborban. Történelemhamisítás, giccs, amely egy jelentéktelen eseményről szól, nyilatkozták a liberális főokosok. (ezzel szemben: az amerikai West Point Katonai Akadémián kiemelt eseményként tárgyalják a csatát és annak hatásait Európára, sőt: közvetetten a világtörténelemre is).    

A magyarok, a 895-re tehető Honfoglalás után, nyugat felé igyekeztek kiterjeszteni életterüket, nyomultak előre, melyet a nyugati kereszténység aggodalommal figyelt, ezért megindult a szervezkedés, hogy a pogány magyarokat visszaszorítsák Pannoniába.    

A Pozsony felé vonuló hatalmas erők ellen a magyarok Árpád vezér zászlója alatt harcoltak 907. július 4-e és 7-e között, és megsemmisítő vereséget mértek a fejvesztve menekülő Frank csapatokra. A liberálisok hörögnek a film miatt, mi viszont hálásak vagyunk a Magyarságkutató Intézetnek: köszönjük dicső történelmünk újabb fejezetének bemutatását. Élünk, megmaradtunk, mi vagyunk itthon, több mint ezer éve büszke magyarok.”

Összesen 408 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2020. december 25. 20:24
A földben. Ott szoktak lenni általában a régészeti nyomok.
Hóvirágcsempész
2020. december 25. 13:04
Viktor lederiválta, hogy a retardáltaknak kell játszani, mert ők vannak többen, a választási matek meg csak erről szól. Ott a minőség felejtős kategória. Kovács XIII. Bélának a Fradi B-középből pont ugyanannyit ér a szavazata, mint egy egyetemi tanárnak, márpedig kovács XIII. bélákból kábé 10000x több van. Ráadásul dupla haszon velük kezdeni: ők nem jönnek zavarba holmi pálfordulásoktól, önellentmondásoktól, érvektől és ellenérvektől. Az aktuális vezérszólam bégetésének a szintjén prímán elvegetálnak, sőt, még azokat is lehúzzák magukhoz, akiknek ez nem elegendő. Annyit kell nekik mondani, hogy gyerekek, ez a piros-fehér-zöld dolog, és onnantól a szisztéma önjáró: mindenki más rohadt komcsi, liberálbolsevista hazaáruló, ésatöbbi, ésatöbbi. :-)))))))))))))))))))))))))))))) Ez tűpontos és IGAZ . Grat !!!!!
Béna Géza
2020. december 25. 11:18
Ja azt elfelejtetem hozzá tenni hogy Európában mindenkinek jogai vannak kivéve a magyarokat a magyaroknak joguk van kussolni ! Örüljenek ha egyáltalán kapkodhatják a levegőt.
Béna Géza
2020. december 25. 11:07
Hé! Ennek a csatának az lett volna a célja hogy a magyarokat lesöpörjék a térképről Soha nem bocsájtották meg hogy életben maradtunk. A továbbiakban a drágalátos Pápa követet menesztett a tatárokhoz hogy a magyarokat le söpörjék de attól sem riadt vissza hogy a törököket a pápa pénzén fuvarozzák csakúgy mondom az az írom Európában minden a magyarok körül forog az elmúlt ezer évben semmi nem változott Úgy hogy jól fel kel kötni a gatyánkat ha életben szeretnénk maradni. akár merre nézünk csak ellenséggel találjuk magunkat szembe, ezért legyen Izrael a példaképünk Hajrá magyarok Hajrá Viktor!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!