Lövés Szlovákiában
Gyakran elmondtuk már: felénk is megjelenhet a parttalan gyűlölet, az ideológiai gyűlölködés, a leszámolósdi.
Gyakran elmondtuk már: felénk is megjelenhet a parttalan gyűlölet, az ideológiai gyűlölködés, a leszámolósdi.
Ebből a közegből merítettek a nyilasok és a kommunisták is, és a külföldi befolyáslási kísérletek is erre a társadalmi csoportra számítanak.
Nem kell nekünk, a Nyugatnak, külső ellenség, ha ez így halad, saját magunkat fogjuk felemészteni.
Mi ez a legújabb radikálfeminista őrület arról, hogy egy medvével szívesebben találkoznának a nők a sötét erdőben egyedül, mint egy férfivel? Veczán Zoltán írása.
A legtöbb esetben ugyanaz a reakció hosszabbítja meg a bántalmazó kapcsolatok élettartamát.
Az ellene elkövetett visszaélések hétéves korában kezdődtek.
Mérőnek a cinikuskodás és az önleleplezés helyett Varga szavait illene legalább figyelmesen meghallgatnia.
A transznemű sportoló azért csatlakozott korábban a női evezősökhöz, mert a férfiaknál rosszul teljesített.
A nők védelme örvén akarja rákényszeríteni az egyes országok jogrendjére a genderlobbi hazugságainak elfogadását.
Baranyi Krisztina láthatóan valóban tudja, milyenek a nárcisztikus bántalmazók, és valóban a nők, az áldozatok oldalán áll.
„Magyar Péter terhesen a falhoz lökött” – az egykori tárcavezető könnyek között mesélt az elmúlt évek borzalmairól.
Egy holmi kis, éveken át tartó családon belüli erőszak? Ugyan már!
A máskor elhivatott jogvédő szerepben tetszelgő műsorvezető nem érti a közvonatkozását Varga Judit szerda esti interjújának. Kis Ferenc írása.
Ha és amennyiben Varga Judit állításai igazak, akkor miért nem ratifikálták az Isztambuli Egyezményt?
Az ellenzék új felfedezettjéről elmondták, folyamatosan Varga Judit érdemeit próbálta kisebbíteni, és úgy beállítani, hogy mindent, karrierjét általában is neki köszönhet.
Somogyi Zoltán szociológus is kifejtette a véleményét az ügyben.
Hatalmas botrány van kibontakozóban. Varga Judit sejtet, Magyar Péter tagad.
A családok már saját otthonaikban sem érezhetik magukat biztonságban.