Budapestre látogat Helen Mirren

2012. február 29. 10:26

Szabó István új filmje, Az ajtó premierjére Budapestre látogat Helen Mirren Oscar-díjas brit színésznő, aki Emerence-t játszotta a Szabó Magda regényéből készült filmes adaptációban.

2012. február 29. 10:26

Az ajtó premierjére Budapestre látogat Helen Mirren Oscar-díjas brit színésznő. Mirren szerette ezt a szerepet, valamint többször hangot adott Magyarország, illetve Budapest iránti vonzódásának, így örömmel tesz eleget a meghívásnak – fogalmazott Hábermann Jenő, Szabó Magda Az ajtó című regényéből készült film producere. Tájékoztatása szerint az Oscar-díjas színésznő, aki Emerence-t, az írónő házvezetőnőjét alakítja a Szabó István rendezte filmben, a díszbemutató napján, március 7-én érkezik Magyarországra és két napig marad Budapesten.

A producer kitért arra is, hogy Az ajtót egyszerre kezdik el vetíteni Budapesten és vidéken, a fővárosban például az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Corvin, a Puskin, valamint több multiplex mozi tűzi műsorára. A film világforgalmazója több országgal kötött már szerződést és további országokkal tárgyal – tette hozzá Hábermann, aki azonban részleteket nem kívánt elárulni. Azt elmondta, hogy a németországi forgalmazást német koprodukciós partnerük, Sőth Sándor szervezi.

Szabó István a producer felkérésére vállalta el a rendezést, a film pénzügyi hátterének megteremtése három évet vett igénybe, a teljes költségvetés mintegy hatmillió euró. A jeleneteket Németországban és Magyarországon forgatták. Olyan helyszíneket kerestek, amelyek megfelelőek a regény ténybeli szerkezetéhez, így egyes jeleneteket Budapest II. kerületében, a Lotz Károly utcában, Szabó Magda egykori otthonához közel vettek fel. Az ajtó operatőre Ragályi Elemér, a két női főszerepet Helen Mirren és a magyar közönség számára A mások élete vagy A Baader-Meinhof csoport című filmből ismert német Martina Gedeck alakítja.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HattoryHanzo
2012. február 29. 19:58
Michael és Janet Jackson videóklippje, a Scream 7 millió dollárba került. 4 perc 47 másodperc.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!