A sajtó már láthatta a Csak a szél című filmet

2012. március 26. 09:07

Először vetítették le a magyar sajtónak Fliegauf Bence romagyilkosságokkal foglalkozó, a Berlinalén Ezüst Medve-díjat nyert Csak a szél című filmjét a Corvin Moziban. A film április 5-én kerül a mozikba.

2012. március 26. 09:07

A Csak a szél magyarországi forgalmazója, a Budapest Film által szervezett vetítésen a filmet forgatókönyvíróként, látványtervezőként és rendezőként jegyző Fliegauf Bence is rész vett. Megjelent továbbá a magyar–német–francia produkció két színésze, Egyed Attila és Cziffer László, valamint Muhi András és Mécs Mónika producer.
 
A 2008–2009-es romagyilkosságok hatására született Csak a szél a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a zsűri nagydíját, emellett két független elismerést is kapott a februári Berlinale alatt: díjazta az Amnesty International emberi jogi szervezet, és Peace Film Awarddal jutalmazták.
 
Az Inforg–M&M Film produkciója egy cigány család egyetlen napját mutatja be. Mint az a rendező korábban elmondta: a film története az ő személyes reflexiója arra, ami Magyarországon történt, nem kapcsolódik közvetlenül a romagyilkosságokhoz, és nem követi a nyilvánosságra hozott nyomozati anyagot. A Csak a szél április 5-én kerül a magyar mozikba.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!