Több mint 900 filmötlet a Filmalap pályázatán

2012. június 10. 09:48

A Filmalap közlése szerint óriási érdeklődés övezte a szakmabeliek és az amatőrök részéről is a Magyar Nemzeti Filmalap által meghirdetett filmötletvadászatot. Várhatóan július elején hozzák nyilvánosságra az előzetesen támogatottnak nyilvánítottak listáját.

2012. június 10. 09:48

Óriási érdeklődés övezte a szakmabeliek és az amatőrök részéről is a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) által meghirdetett filmötletvadászatot. A június 6-án zárult akció keretében több mint 900 filmötlet érkezett – közölte a Filmalap csütörtökön az MTI-vel.

 
Az ötletelők egyharmada volt szakmabeli, illetve rokonszakmákban dolgozó, köztük neves rendező-forgatókönyvírók, szépírók és dramaturgok is pályáztak – idézi Divinyi Rékát, a Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatóját a közlemény. A lehetőséggel azonban nagy számú amatőr is élt. A pályázók közül legalább kétszázan több játékfilmötlettel is jelentkeztek a felhívásra. Jelentős számmal érkeztek történelmi témájú szinopszisok, továbbá személyes ihletésű családi történetetek, valamint feltűnő a romantikus sztorik és a sci-fik magas száma is.
 
A Magyar Nemzeti Filmalap szakemberei már megkezdték a beérkezett filmötletek értékelését, a várakozást felülmúló részvétel miatt azonban várhatóan csak július végén hozzák nyilvánosságra azon ötletek listáját, melyeket a fejlesztési pályázaton előzetesen támogatottnak nyilvánítanak.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!