Varga Csaba: Egyelőre nincs tervben, hogy visszamennék az Everestre

2023. június 27. 23:10

A hegymászásban mára nem a meghódított hegyek számában mérik a teljesítményt – exkluzív interjút adott a legsikeresebb magyar hegymászó.

2023. június 27. 23:10
null

Varga Csaba eddig öt nyolcezer méter feletti csúcsot hódított meg, amivel a legsikeresebb élő magyar hegymászónak mondhatja magát. Néhány héttel ezelőtt tért haza Nepálból egy újabb sikeres expedíció után, most pedig egy interjút is adott a ma7-nek. A beszélgetés során szóba kerültek a hegyek és az emberek, a hegymászás varázsa és az, hogy mindannyiunknak hozzá kell tennie a magáét a magyarság megmaradásához. 

Az interjúban elmondta, hogy csalódottan jött haza az Everestről.

Én lehettem volna az első magyar, aki kiegészítő oxigén nélkül mássza meg a hegyet, de esélyem sem volt a csúcstámadásra. Később jött még egy nagy lavina és valahogy elegem lett az egészből, le kellett, hogy jöjjek a hegyről. Nagyon csalódott voltam, az akklimatizáció jól ment, erősnek éreztem magam, a csúcstámadás volt csak hátra. Az időjárás viszont annyira rossz volt, hogy nem tudtam belevágni” – fogalmazott a hegymászó.

Elmondta, úgy jött haza, hogy többet nem megy magashegyi expedícióra, szerinte értelmesebb módja is van a pénze és az ideje befektetésének. Kiderült az is, hogy ez az elhatározás nem tartott sokáig, ugyanis nyáron már csak ott motoszkált benne, hogy ősszel csak el kellene mennie valahová.

Az interjúban elmondta azt is, hogy mind az öt nyolcezer méternél magasabb csúcsot oxigén nélkül mászta meg. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem tudja, visszatér-e az Everestre. „Nem tudom, meglátjuk. Egyelőre nincs tervben, hogy akár jövőre visszamennék. Majd egyszer!

A szakma nem kapja fel a fejét arra, ha valaki palackkal megmászik egy nyolcezrest. Az az érdekes, ha télen, szezonon kívül mászol, oxigén nélkül, új vagy alig mászott utakon. Azok az igazi hegymászó-teljesítmények. Nem is kell, hogy okvetlenül nyolcezres legyen, sokkal alacsonyabb, de nehezebb hegyekért is komoly elismerés jár” – fogalmazott.

Varga Csaba 2009-ben mászta meg az „első komolyabb hegyet”, a Kirgizisztán, Kazahsztán és Kína határán fekvő Tien-san hegységben található 7010 méter magas Khán Tengrit. 2010-ben egy másik Kirgizisztánban található hegyet célzott meg, a 7439 méter magas Pobeda, vagy más néven Győzelem-csúcsra azonban nem sikerült feljutnia. 2012-ben újra a Pobeda meghódításával próbálkozott, de akkor sem járt sikerrel. 2013-ban sikeresen megmászta élete első 8 ezer méter feletti csúcsát, a Gasherbrum II-t (8035 méter), 2014-ben pedig Suhajda Szilárddal nekivágtak a 8051 méter magas Broad Peak meghódításának. A sikeres csúcsmászás után a következő évben a K2 tetejére szerettek volna mind a ketten feljutni, azonban az időjárás megakadályozta őket ebben a tervükben. Hazatérve a Hidden Peakről azt mondta: ezúttal is szenvedélyből és hazaszeretetből mászott.

, a Kirgizisztán, Kazahsztán és Kína határán fekvő Tien-san hegységben található 7010 méter magas Khán Tengrit. 2010-ben egy másik Kirgizisztánban található hegyet célzott meg, a 7439 méter magas Pobeda, vagy más néven Győzelem-csúcsra azonban nem sikerült feljutnia. 2012-ben újra a Pobeda meghódításával próbálkozott, de akkor sem járt sikerrel. 2013-ban sikeresen megmászta élete első 8 ezer méter feletti csúcsát, a Gasherbrum II-t (8035 méter), 2014-ben pedig Suhajda Szilárddal nekivágtak a 8051 méter magas Broad Peak meghódításának. A sikeres csúcsmászás után a következő évben a K2 tetejére szerettek volna mind a ketten feljutni, azonban az időjárás megakadályozta őket ebben a tervükben. Hazatérve a Hidden Peakről azt mondta: ezúttal is szenvedélyből és hazaszeretetből mászott.

Ki Varga Csaba hegymászó, aki külhoni magyarként tör oxigén nélkül a világ csúcsaira?

„A halál gondolatával nem lehet hozzáállni egy hegyhez." Oxigénpalack nélkül indul a Nanga Parbat csúcsára Varga Csaba nagyváradi hegymászó, aki a külhoni magyarság ügyét is képviseli expedícióin.

 

****

Nyitókép: Facebook, Kalifa Alpin

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rugovics tibusz
2023. június 28. 12:55
Eddig Suhajda volt a legjobb magyar, most ez a csávó lépett a helyébe, megvan már a következő legjobb is arra az esetre, ha ő is ott marad?
powerage
2023. június 28. 04:58
Neki vagy Suhajdának voltak jobb szponzorai?
BossN
2023. június 28. 02:02
Helyes, jól döntött. Oxigén és sherpák nélkül mászni öngyilkosság. Hatalmas teljesítmény amit nyújtott. A fő, hogy életben maradt.
Grabb71
2023. június 28. 00:38
Kedves Mandiner, ez egy másfél évvel ezelőtti cikk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!